2013. február 26., Oszaka, Japán – A Milánói mustrán immár hatodik alkalommal részt vevő Panasonic idén a fenntartható megoldások jegyében mutatja be „Energikus energiák” elnevezésű koncepcióját.
A világ egyik legnagyobb és legjelentősebb formatervezői kiállítása, a Salone del Mobile 2013 keretében, amelyet az idén áprilisban rendeznek meg Milánóban, a Panasonic Corporation az „Energikus energiák” elnevezésű koncepción keresztül készül teljeskörűen bemutatni az energia előállításával, tárolásával, megtakarításával és kezelésével kapcsolatos megoldásait.
A vállalat standján új energetikai struktúrával ismerkedhetnek meg a látogatók, melyben az energia előállítása (napelemekkel), tárolása (tároló akkumulátorokkal), megtakarítása (LED-lámpákkal), valamint kezelése, teljesen új, városi környezetben is kivitelezhető formát ölt. Az installációt ismét a neves építész, Akihisa Hirata tervezte.
Többéves technológiai kutatásaira és fejlesztéseire alapozva a Panasonic azt a célt tűzte maga elé, hogy olyan fenntartható életmódot tesz elérhetővé, amely megújuló források segítségével állítja elő, tartalékolja, illetve használja fel hatékonyan az energiát. Ez a fajta életmód nem csupán egyes otthonokban, munkahelyeken vagy áruházakban, hanem egész városokban is megvalósítható, és így úgynevezett „fenntartható okosvárosok” (Sustainable Smart Town, SST) jöhetnek létre.
A környezeti kihívások fényében a természetet és az emberi társadalmat nem egymással kibékíthetetlen ellentétben álló felekként kell látnunk, és városainkat nagyobb távlatból rátekintve a bolygónk és légkörünk részeként kell kezelnünk. Ha a természeti környezetbe belesimuló napelemekkel szereljük fel lakóhelyeinket, olyan kölcsönhatást gyakorolhatunk egymásra, amelyben a környezet és az emberiség is tele lehet élettel. Ennek jegyében mutatja be a Panasonic a természet és a város dinamikus együttélésén alapuló „Energikus energiák” elnevezésű koncepcióját.
Kiállítási koncepció: Energikus energiák
Látogatási idő: Április 9-14. (K-V), 09:00 – 24:00
Helyszín: HIBRID ÉPÍTÉSZET ÉS DIZÁJN
Università degli Studi di Milano: Portico Richini
Via Festa del Perdono, 7 (Kiállítási alapterület: kb. 360 m2)
Tervező: Akihisa Hirata (Akihisa Hirata építészeti iroda)
Kiállított tárgyak: napelemek, tároló akkumulátorrendszer, LED-izzók, LED-es világítási eszközök stb.
Arra vállalkoztunk, hogy elkészítjük a jövő városának modelljét.
Itt a napelemek úgy helyezkednek el és szaporodnak spontán módon, mint a növények, olyan épülettömbökön, amelyek együttesen egy hegyvidéki tájra emlékeztető város látképét nyújtják. A felhők árnyékai ugyanúgy vonulnak át ezeken a „hegyeken”, mint a természetes tájon, s így arra ösztönzik az embereket, hogy elevenítsék fel kapcsolatukat az elfeledett éggel.
A közeli jövőben sok-sok napelem fogja borítani az épületek tetejét, megváltoztatva ezzel a mindennapi környezetet is. Meggyőződésünk szerint nemcsak merev elrendezésű napelemes rendszerek hozhatók létre, hanem olyanok is, amelyek figyelembe vesznek más rendszereket, például a növényzetet, és követik annak felépítését.
Az a vágyunk, hogy a természetes energiára utalt jövő városi utcaképe valóban belesimuljon a természetes környezetbe, és megteljen élettel.
Akihisa Hirata 1971-ben született Oszakában. A Kiotói Egyetemen 1997-ben elvégzett posztgraduális mérnöki tanulmányai után a Toyo Ito & Associates munkatársa lett, majd 2005-ben megnyitotta az Akihisa Hirata építészeti irodát.
Elismerései között szerepel a Japán Építészeti Intézet New Face Award díja (2008), valamint a fiatal japán formatervezői tehetségeket kitüntető ELLE DECO (2009). 2012-ben a Panasonic számára készített „Fotoszintézis” elnevezésű installációjával elnyerte az Elita Design-díjat a milánói formatervezői kiállításon, valamint első helyet szerzett hazájában a katasztrófa utáni lakóépület- és óvoda-helyreállítási versenyen Kamaishi városában. Egyéni kiállítása „Tangling”, azaz „Gubanc” címmel a londoni Építészeti Alapítvány falai között kapott helyet. Akihisa Hirata a 13. Velencei Építészeti Biennále Arany Oroszlán-díjának egyik birtokosa. Publikációja: „Akihisa Hirata – Tangling” (2011)
Az évenként megrendezett Salone Internazionale del Mobile di Milano kiállításra, amely a legnagyobb, s talán a legjelentősebb formatervezési kiállítás a világon, idén 52. alkalommal, áprilisban kerül sor.
Helyszínei magába foglalják a központi Fiera, valamint a városban elszórtan elhelyezkedő Fuori Salone installációkat, és globális bemutatkozási lehetőséget biztosítanak nemcsak a formatervezői tehetségek, hanem az utóbbi években a nagyobb márkák új termékcsaládjai számára is.
További információk: